Minden érvényes VGYHME rendes tagsági viszonnyal rendelkező tagja.
Nincs meghatározva. Javasoljuk azonban a mérlegelést, hiszen egyesületünk anyagi helyzete szűkös - a támogatásokat az 1%-os felajánlásokból, esetlegesen a tagsági díjakból tudjuk fedezni, azonban ez utóbbi immár 5 éve változatlan.
Az elnökség minden esetben időarányosan, a rendelkezésre álló keretből dönt, vagyis előfordulhat, hogy ha egyes időszakokban túl sokan jelentkeznek, akkor a pályázatok egy része elutasításra kerülhet, vagy alacsony összeggel kerül elfogadásra.
Nem kötjük meg a pályázat körét, de egy fontos dologra érdemes figyelni. Az 1%-os felajánlások szigorú elszámolásúak, vagyis minden esetben ragaszkodnunk kell az abban meghatározott támogatási feltételekhez. Azonban erre van nagyobb keret.
Ha valai ettől eltérő támogatásra pályázik, óhatatlanul szűkebb forrásokból tudunk támogatást adni, de minden esetben mérlegelünk a lehetőségek figyelembe vételével
A célunk, hogy az eddigi gyakorlattal szakítsunk, vagyis akkor is pályázott az évi egyszeri alkalmaknál akinek akkor és ott erre nem volt szüksége. Vagyis ha az év bármely szakaszában van bármilyen eszköz igényed, jelezd a pályázat benyújtásával, és ennek megfelelően akkor és a pályázat feltételei szerint döntünk.
A pályázat elbírálásánál tehát szempont, a pályázó mikor kapott korábban támogatást, annak mekkora volt az összege, élethelyzetét és fogyatékosságát mennyire tudja az igényelt támogatás segíteni, és mennyire rászorult a támogatásra.
Minden esetben a sorrend a következő:
Nyújtsd be a pályázatot
Miivel azért pályázol, mert szükséged van rá, akár meg is vásárolhatod az eszközt, de jó ha tudod, a pályázat elfogadása és annak mértéke SEM automatikus.
Az elnökség dönt, és erről, valamint a támogatás mértékéről tájékoztat téged.
Ha nem vetted még meg a döntés előtt a támogatásban meghatározott eszközt, akkor most már nyugodtan megveheted.. Erre 30 napod van. Ha ezt elmulasztod, akkor sajnos a támogatást NEM fogjuk tudni kifizetni, a támogatás visszavonásra kerül automatikusan.
Hozd be a számlát. (Elfogadjuk a határidő miatt e beküldést is, de a személyes megjelenés a támogatási dokumentumok aláírása, a kifizetés miatt kötelező)
Átadjuk a támogatás összegét, amit akár utalással is kérhetsz.
Kérlek ügyfélszolgálati időben tedd fel a +36-36-999-424 HirTeló telefonszámon, vagy írd meg az iroda@vgyhme.org email címen